A kórházban fekvő betegek szinte mindíg úgy gondolják, hogy csak a saját ágyuk az, amelyik túl puha, rugós és alkalmatlan a pihenésre, a melletük fekvő páciens fekhelye viszont minden egyes esetben sokkal kényelmesebb. Ha lehetőségük adódna rá, biztosan cserélnének. Mi másra is vágyhatnának, hogy változtathassanak helyzetükön?

Vajon így van ez az életben is? Inkább áhitozunk a melletünk élő emberek sorsa után, mint, hogy megéljük a sajátunkat? Szivesen cserélnénk életet, ha alkalmunk adódna rá? Hesse úgy tartja, hogy lelkünk a sors... Azzá alakul, akik vagyunk.

Szerintem, ha tehetjük inkább kérjük a kimenőt, hagyjuk a kórtermet, a fehér falak helyett inkább vegyenek körül a fák, szomszéd betegek ágya helyett inkább kívánjuk a gyógyulást.